Történelem
960 Év Története
1048 Jeruzsálem
A Szent János Rend kezdetét körülbelül K. u. 1048-ra tehetjük. Abban az időben egy csoport kereskedő, akik az ősi olasz Amalfi tengerész-köztársasághoz tartoztak, felhatalmazást kapott az egyiptomi kalifától, hogy Jeruzsálemben egy templomot, kolostort és kórházat építsen, ahol bármilyen nemzetiségű és hitű zarándok segítséget és ellátást kaphatott. A kórházat egy szerzetesi csoport vezette, akik Jeruzsálemi Szent János Rendnek nevezték el magukat. Alapítójuk, Boldog Gellért vezetése alatt lett belőlük független egyházi rend, II. Paschalis pápa 1113. február 15-i pápai bullájával, ami jóváhagyta az Ispotály (kórház) alapítását és közvetlenül a pápa hatalma alá helyezte a Rendet, feljogosítva arra, hogy szabadon válassza az elöljáróit, más világi vagy egyházi hatóságok beavatkozása nélkül. A bulla alapján a Rend laikus szerzetesrend lett, vagyis a tagoknak nem kellett felszentelt papnak lenni, de minden tag letette a három szerzetesi fogadalmat: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmát.
Közben, az első keresztesháború eredményeként, Jeruzsálemben keresztény királyság jött létre. Ennek alaptörvénye arra kötelezte a rendet, hogy biztosítsa a betegek és zarándokok katonai védelmét, és őrizze az egészségügyi létesítményeit és a főbb utakat. A Rend így kiegészítette az ispotályos (orvosi) küldetését a katonaival, és a templomos lovagokkal együtt a keresztesek egyik elit harci teste lett, mindamellett, hogy megtartotta szerzetesi és ispotályosi jellegét. Ezekben az időkben vezette be a fehér nyolcágú kereszt használatát, ami a mai napig a Rend jelvénye.
1291 Ciprus
1291-ben, Saint Jean d’Acre elestével, a kereszténység elveszítette a Szentföldet. A Szent János Ispotályosrend áttette székhelyét és kórházát Limassolba, Ciprus szigetén, ahol már 1210 óta jelen volt, tekintélyes birtokok, kiváltságok és kereskedelmi jogok megszerzésének köszönhetően.
Az ispotályos hagyományaihoz hűen, a Rend újabb kórházakat épített; ugyanakkor, kihasználva a sziget stratégiai elhelyezkedését, hadiflottát létesített a Szentföldre utazó zarándokok védelmére. Egyre nőtt az egész Európából érkező rendtagok száma; ezzel megerősödött a Rend szerkezete, és újabb birtokok kerültek a tulajdonába a tengerparton, köztük Famagusta fontos kikötője, Nicosia városa és számos új kommendatúra.
Cipruson viszont nőtt a bizonytalanság, és a lovagok nem tudtak tovább terjeszkedni a szigeten, ezért megfelelőbb bázist kerestek Szent János Rend székhelyének Rodosz szigetén. Cipruson magisztrális helytartók maradtak, akik még száz éven keresztül vezették az ottani kommandériákat és perjelségeket (úgy tudjuk, 1374-ben már 60-nál több volt ezekből), a tizenötödik század közepéig, amikoris az összes lovagot összehívták a székhelyre, Rodoszba.
1310 Rodosz
Fra’ Foulques de Villaret nagymester vezetése alatt, 1307-ben, a Szent János Rend lovagjai partra szálltak flottájukkal Rodosz szigetén, és 1310-ben, miután teljesen elfoglalták a szigetet, oda helyezték át székhelyüket. A sziget elhelyezkedése stratégiai fontosságú volt, a nyugati és keleti világ egyik összekötő pontján, és a flottáknak elsőrendű természetes kikötőket biztosított,.
Ettől kezdve a keresztény világ védelme tengeri hadi erők szervezését igényelte. A Rend hatalmas flottát létesített, ami behajózta a Földközi tenger egész keleti részét, sok híres csatát harcolva.
A Rend nemzetközi szuverenitásának alapja: a pápai bullák által biztosított függetlensége más államoktól, és az általánosan elismert joga arra, hogy hadsereget tartson fenn és nagyköveteket nevezzen ki.
A 14. század elején a Rend intézményeit és az egész Európából toborzódó lovagokat az általuk beszélt nyelvek szerint csoportosították. Eleinte hét Langue (nyelv) jött létre: Provence, Auvergne, Franciaország, Itália, Aragóna (Navarra), Anglia (Skóciával és Írországgal) és Németország (más középeurópai országokkal); később létrejött egy nyolcadik is, Kasztília/Portugália. Minden Langue perjelségekre vagy nagyperjelségekre, tartományokra és kommandériákra oszlott. A magyar lovagok, valószínűleg Anjou befolyásra, 1314-től kezdve az itáliaiakhoz tartoztak.
A Rendet a Nagymester, Rodosz hercege, vezette, a Tanáccsal együtt; saját pénzt vert és diplomáciai kapcsolatot tartott fent más államokkal. A Rend legfőbb tisztségeit más-más nyelvek képviselőinek adták.
Az oszmán birodalom elleni hosszú eseménydús háborúskodás évei következtek. 1522-ben Nagy Szulejmán hadseregével és tengeri erejével vívott heves harcok és hathónapos ostrom után, a lovagok fegyverletételre kényszerültek; katonai tiszteletadással hagyhatták el szabadon Rodoszt.
1530 Málta
A Rend saját terület nélkül maradt 1530-ig, amikoris Fra’ Philippe de Villiers de l’Isle-Adam nagymester birtokába vette Málta szigetét, amelyet V. Károly császár adományozott a Rendnek VII. Kelemen pápa jóváhagyásával. Megállapodtak abban, hogy a Rend semleges marad bármilyen keresztény nemzetek közti háborúban.
Folytatódtak a harcok az oszmán birodalommal és az északafrikai portyázókkal. 1565-ben volt a Rend történetének egyik fénypontja: a lovagok, Jean de la Vallette nagymester vezetésével, sikeresen megvédték a szigetet az oszmán hadsereg ellen a háromhónapos Nagy Ostromban.
A nagy győzelem után új város és kikötő épült, La Valletta névvel, az alapító Nagymester tiszteletére. A lovagok átformálták Máltát, városrendezési és építési vállalkozásokkal: palotákat és templomokat építettek, kerteket, és hatalmas új bástyákat és védőműveket. Virágzott az építészet és a művészetek pártfogása. A sziget új kórházat kapott: ez a korabeli világ egyik legjobban szervezett és legjobban működő intézményének számított. Anatómiai iskolát alapítottak, és röviden rá orvostudományi kart. A Rendnek különlegesen a szemészet és a gyógyszertan fejlődésében volt nagy szerepe.
Ezenkívül a Rend flottája részt vett századokon át a legfontosabb Földközi-tengeri hadjáratokban az oszmán flotta és az északafrikai kalózok ellen.
1571 A lepantói csata
1571-ben a Rend flottája fontos szerepet játszott a történelmi fontosságú lepantói csatában, ahol a keresztény flotta győzelme végleg megakadályozta az Oszmán Birodalom kiterjeszkedését Európára a tenger felől.
1798 Nehéz évek
Kétszáz évvel később, az 1798-as egyiptomi hadjárata során, Bonaparte Napóleon elfoglalta Máltát, a sziget magas stratégiai értéke miatt. A lovagok törvénye megtiltotta nekik, hogy keresztények ellen fegyvert fogjanak, ezért kénytelenek voltak elhagyni a szigetüket. Az Amiens-i szerződés 1802-ben visszaállította a Rend szuverén jogát Málta fölött, de az angol birodalom addigra elfoglalta Máltát és megakadályozta, hogy a szerződés valaha is alkalmazásra kerüljön.
1834 Róma
A Rend ideiglenesen Messinában, Cataniában és Ferrarában székelt; végül 1834-ben véglegesen letelepedett Rómában, ahol a pápa extraterritoriális jogot adott neki a Rend által birtokolt Magisztrális Palota és az Aventinuszi Magisztrális Villa fölött. Ezt az extraterritoriális jogot az olasz állam létrejöttével is megtartotta, a mai napig.
A 20-ik és 21-ik század
A 19-ik század második felében a Rend fókusza újra az eredeti ispotályos hivatására összpontosult. Ez a múlt század folyamán egyre erősödött, főleg a Nagypriorátusok és nemzeti Szövetségek által világszerte folytatott munka által. Az első világháború alatt nagyméretű kórházi és jótékonysági tevékenységeket végeztek, úgyszintén a második világháború alatt Fra’ Ludovico Chigi Albani della Rovere nagymester alatt (1931-1951).
Fra’ Angelo de Mojana di Cologna (1962-1988) és Fra’ Andrew Bertie (1988-2008) vezetésével, a Rend projektjei a világ legtávolibb részeire is kiterjedtek.
Ha többet óhajt olvasni a Rend jelenlegi tevékenységeiről világszerte, látogassa meg a Rend központi weboldalát és a Malteser International weboldalát, az itt található linkeken keresztül.
Galéria
A Rend nevei
