Hírek
Advent Bécsben - Varga Janó atya gondolataival
Az MMLSZ bécsi csoportjának tagjai és több magyarországi rendtársunk idén Advent idején Varga János atya, magisztrális káplánunk szentmiséjén vehetett részt. Varga "Janó" atya évek óta helyt ad a Pázmáneumban az Ausztriában élő máltai lovagok és dámák összejöveteleinek, és ez volt az első alkalom, hogy lovagrendi káplánként misézhetett ebben a körben.
Ez az aktualitása annak, hogy visszaidézzük egy, a mai bonyolult világhelyzetben is eligazítást adó írását, amelyet közvetlenül idén nyáron, a Szent János naphoz kapcsolódó ünnepélyes avatása után fogalmazott meg.
2024. június 23.
"Nagyon megszólított az aznapi liturgia és illett a helyzethez, az ünnephez. (Szentírási helyek: Jób 38, 1.8–11, Zsolt 106 , 2 Kor 5, 14–17, Mk 4, 35–41)
Mert ahogy az Úr Jóbnak felelt a viharból, úgy nekünk is válaszol. Igen, vannak viharok a társadalomban, közösségeinkben, családunkban, az életünkben – de az Úr irgalma és hűsége örökké megmarad.
„Adjatok hálát az Úrnak, mivel irgalma örökké megmarad.” – így szólt a zsoltárválasz.
Minden jel, külsőség elmúlik, de az Úr, a kegyelméből kapható értékek, erények örökkévalók. Az ideig tartó jelekért, a mulandó javakért is hálát adunk, mert szükségünk van rájuk és ezek is az örökkévalóság felé mutatnak, segítenek Bennünket.
A Szentleckében ezt hallottuk: „Krisztus szeretete sürget minket” – papszentelésre szóló meghívóm idézete volt ez. Örömet jelentett, hogy ebben a Szentmisében újra evvel szólított meg az Úr.
Keresztelő Szent János előfutár, mi pedig követői vagyunk Jézusnak, sok nemzedéken át. Példaképeket és rászorulókat látva magunk előtt, tőlük tanulva, nekik és általuk szolgálva… Bárcsak engednénk, hogy hasson bennünk ez a szeretetből való és szeretetre szóló sürgetés, és az Ő késztetése kapcsán kapnánk új erőre, erősödne a készség, a dinamika…
Az Evangélium mindannyiunkat figyelmeztet ma is. Hányszor megtörténik, hogy aggodalmaskodunk. Ha nem is direktben ezt kérdezzük: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” de olyan riadtan reagálunk külső és belső viharokra, mintha nem bízhatnánk abban, hogy Ő törődik velünk.
Jézus az egyetlen, Akinek hatalma van parancsolni a szélnek, és a tengernek, viharainknak: „Hallgass el, nyugodj meg!” És megkérdez minket: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Ahhoz, hogy az igaz hitet védjük és a rászorulókat a szegényeket segítsük hitre, erős, megingathatatlan hitre van szükségünk.
A közösség, az ünnepek, a személyes meghívásra való válaszunk elmélyíti hitünket, erősíti reményünket, felszítja szeretetünket.
„Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Csodálkozva kérdezhetjük ezt mi is, és a csodálkozásból, a kérdésből – mivel az Úr mai körülményeink között is válaszol – az fakad, hogy jobban megismerjük Őt és szeretetének hatalmát.
„Labori, non honori, omnes vires meae sacrentur.” A munkának és nem a dicsőségnek szentelem minden erőmet – Friedrich Gustav Piffl Bécs hercegérseke (1913-1932) címerében olvasható ez a mondat, amit hálószobám ablakával szemben a Bécsi Szeminárium falán nap mint nap láthatok. Így tekintek a Máltai Lovagrendbe való felvételemre is, mint kitüntető és ígéretes lehetőségre. A munkának szól, munkára hív.
21 év ismeretség, közös programok és munka után történt felvételem a rendbe. Folytatás ez és bizonyos értelemben kezdet… Újra káplán vagyok és ez éppen a Mátyás-templomban történt meg, ahol utoljára káplánként szolgáltam. Szerettem káplán lenni. Amint szeretem hangsúlyozni azt is, hogy papként diakónus is vagyok, az a második szentelési fokozattal nem szűnt meg. Amellett, hogy pap ’in persona Christi’ cselekszik a szentségek kiszolgáltatásakor, diakónus, azaz szolga, szolgálatokat tévő személy is marad.
A keresztet, amit a rendhez való tartozásom jeleként kaptam, magamon alig látom. Nagyon meg kell hozzá hajtsam a fejem. Ez az alázatnak illetve a mély bűnbánatnak a gesztusa… Mindkettőre szükség van… De cselekedni felemelt fejjel kell, a reális ember előre tekint. Viszont a mélyben ott kell legyen gyengeségem tudata, az alázat és mostantól nyolcágú keresztünk vonzása, áldása…
Az ágak száma engem a Nyolc boldogságon túl a nyolcas szám keresztény misztikájára is emlékeztet. A nyolcas szám a krisztusi megváltás kódja. Hiszen a Feltámadás a 8. napon történt meg, A Teremtés 7 napja után az újjáteremtés ideje, a természet rendje szerint alkotott világhoz képest a természetfölöttit jelenti.
„A húsvéti áldozat, a Megváltó szent Testének és Vérének áldott tápláléka megújít minket, Urunk, Istenünk. Kérjük irgalmadat, hogy amit áhítatos lélekkel újra meg újra ünneplünk, megváltásod kegyelméből biztosan el is érjük.” – így imádkozik az Egyház ezen a vasárnapon a zárókönyörgésben. Újra és újra ünneplünk, nap mint nap, és annak erejéből szolgálunk. Így történik meg a mindennapi csoda: az Úr visszaadja lelkünk fiatalságát, és megújítja életerőnket.
Ahogy vonultunk ki, és a lovagok, dámák hosszú sorának nyomába léptem, elképzeltem, hogy a konkrét személyeken túl, milyen hatalmas az a közösség, amelynek nyomában járunk, és milyen erős az a hagyomány, amit követünk. Amiben mostantól én is idetartozóként részesedhetek.
A sok kedves arcot, amelyek mosolya, biztató tekintete szemből szeretetet sugárzott, most nem látom, ám követésre hívnak. Arra biztatnak, hogy éljem meg még tudatosabban, következetesebben, a közösségtől támogatva azt a hivatást amely papként nekem adatott. Áldás ez, amely új utakra visz, amelyen Isten emberi kapcsolatokon keresztül vezet…"
