Order of Malta

Ha az alábbi beszámolók hatására valaki, esetleg gyermeke, ifjú ismerőse szívesen részt venne a kárpátaljai önkéntes munkában, keresse Schumicky Andrást, Szepit az ismert elérhetőségein. Vagy közvetlenül a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat illetékesénél is érdeklődhet, jelentkezhet a simon.tunde@idsystem.com.ua email címen.

Mi a helyzet most Kárpátalján február közepén?

"Amikor most legutóbb befelé mentem Kárpátaljára, akkor meglepő módon mind a magyar mind az ukrán oldal üres volt. Mintha az emberek csak a szükséges minimum szerint közlekednének. Kalandos utunk másnapján nem ki szállítottunk, hanem előre meghirdetett módon a tankerület segítségével higéniai eszközöket osztottunk iskoláknak óvodáknak közintézményeknek. Rengeteg autó úgy érkezett oda mintha az életük múlott volna azon, hogy elsőre kapják meg számukra kijelölt mennyiségű adományt. Szinte lehetetlen volt az adminisztrációt végzőknek sok oda tömörült, intelligens vezető embertől dolgoznia. Mindenhonnan személygépkocsikkal érkeztek, nem voltak felkészülve arra, hogy mekkora mennyiségű tisztítószert, mosószert, egyéb higéniai felszerelést kell vinniük. Meglepő módon a várakozók nem segítettek az éppen pakoltnak. Mindent a máltai önkénteseknek kellett a különböző raklapokról a szállító kocsi mögé lerakni, sokszor még segíteni bepakolni is, mert a legtöbb esetben olyan valaki jött, aki erre nem volt felkészülve. Tünde és János határozott fellépésére legalább annyit sikerült elérni, hogy akinek az autóját éppen nem pakoltuk, az egy picit távolabb ment. De senkit sem érdekelt az hogy a targoncával hozzáférünk e a munkához, mindenki az autójával a következő akart lenni. Ilyennel már régen találkoztam.

Közben Gyuri bátyámmal egy kamiont is meg kellett pakolni amely Kijevbe és Harkivba vitte tovább a segítséget. Az ide oda száguldozó személyautókat nem érdekelte, hogy ez a munka sok figyelmet igényel úgy közlekedtek mintha közúton lettek volna. Szerencsére nem történt baleset. Az osztás befejeztével koradélután bezártuk raktárat és elmentünk ebédelni, egy kicsit pihenni, mert minden önkéntes több tonna árut kellett hogy kézzel megmozgasson. Nagyon nagy munkát végeztek. Ebéd közben beszélgetve derült ki, hogy az emberek félnek kimenni az utcára, főleg a férfiak, félnek attól hogy besorozzák őket katonának. Ennek következtében azok az alap munkák amiket a beregszászi máltaiak a gyerekek gyógykezelésével kapcsolatban végeznek, akadozik, mert sok gyereket nem hoznak el. Szombatra tervezték, hogy rászoruló gyerekeket a térségből meghívnak korcsolyázni és játszóházat is biztosítanak számukra. Egymás után jöttek a telefonok, hogy az édesapa aki vezetni tud nem vállalja ugyanahhoz a gyermekét, nehogy véletlen útközben igazoltassák és elvigyék katonának. Így nagyon kérdésessé vált, hogy szombaton vajon hány gyerek fog eljönni és egy kicsit kikapcsolódni.

Előző este Miklós atyánál vacsoráztunk Gyuri bátyámmal. Miklós atya és barátja József éppen Szlovákiából jöttek meg és hoztak egy mikrobuszi adományt. 60 év alatt akkor kap az ember engedélyt kilépésre, a segélyt hoz be az országba. Ehhez legalább havonta egyszer ki kell menni, hogy legközelebb is kimehessen. Kérdeztük Miklós atyát, ö mint 60 év alatti nem fél attól, hogy útközben igazoltatják és esetleg beviszi katonának. Tréfásan azt mondta, hogy az ukránok nagyon félnek a papoktól, amint megtudják, hogy ő pap, azonnali intenek neki. Csak az Istenben lehet bízni, és ha már a pásztor és fél akkor már mindennek vége... Neki erősnek kell maradnia. A testvérével aki Déda polgármestere, közölték a besorozók, ha nem állít ki egy embert, akit elvihetnek, akkor ő fogja megkapni a  behívót. Ez így is történt, „szerencséjére“ sok olyan egészségügyi problémája van, ami miatt nem vihetik el katonának. (cukorbetegség, magas vérnyomás....) Ma sokan hálásak és örülnek ha van valami betegségük , ez némi védelmet ad a besorolás ellen. Imádkozzunk azok maradtakért, hogy adjon az Isten neki kitartást és erőt, és tudják egymás segíteni a nehéz helyzetben."

Beregszászi önkéntesség egy beregszászi születésű, de jelenleg Budapesten élő fiatal szemével

"Voltam Beregszászban önkénteskedni. Nekem ez kicsit mást jelent, mint a többi, budapesti máltais  önkéntestársamnak. Én ide hazajövök. De nem csak Beregszászba jövök haza, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál is otthon vagyok. Mindenki része volt a gyerekkoromnak, aki most itt dolgozik. Igazából a hivatásomat, az egyetemi tanulmányaimat is ők határozták meg, mégha erről nem is tudnak.

Azt mondták, hogy írjam le a tapasztalataimat, meg hogy a social média által sokmindenkihez eljut, hogy ide lehet jönni és kell is jönni. Tehát, olvassátok a tapasztalataimat és menjetek ti is! Fizikai munkára kell számítani, legtöbbször elég komolyra, de a fiúk azt nem hagyják, hogy megszakadj! Raktárpakolás, kamionlepakolás, kamionfelpakolás. Ez az állandó, ez mindig van, ezt mindig kell csinálni. Ezen kívül van, hogy takarítani kell.  Szobákat, tereket, udvart, bármit. Padlásra felmenni, ezt-azt megszámolni, szortírozni, szemetet szedni, segíteni főzni, beteg gyermekre vigyázni. Adományt szállítani, tolmácskodni, buszt az árokból kihúzni. Tehát nem szabadság, hanem munka.

De ezek mellett mindig mindenkinek van egy jó szava, egy mosolya, egy vicces története, egy korty kávéja, egy nagy ölelése, egy máltai anekdotája Rosztokáról. És kapcsolatépítésre sem utolsó. Mindenkitől nagyon sokat lehet tanulni, egy-egy út, egy-egy kávé, egy-egy ebéd mellett. Mert mindenki beszél, mindenki meg akarja ismerni a másikat. Mindenki tanít valamit, akár azt, hogy merre menj tovább az úton, akár azt, hogy hogyan kell targoncát vezetni, hogyan kell leesésbiztosan konzervtornyot építeni, hogyan kell gyermekfarsangot szervezni, mire milyen gyógyszer való, mi az a csilpcsalpfüzike, miért nem szabad az ortodox templomkban hozzáérni az oltárkőhöz. Lovagok, önkéntes tűzoltók, villanyászok, félig francia önkéntesek, a srác, aki feladta az életét, hogy több hónapot töltsön Kárpátalján. 

Több ez, mint raktárpakolás, mint adományosztás. Bár én elfogult vagyok Beregszásszal és az ottani emberekkel, de próbálom objektíven is nézni, sokkal többet kaphatsz, mint gondolnád. Megéri elmenni. Akár egy hétre, de 1-2-3 napra is. Mindig lesz, aki elvisz oda és aki visszahoz, akármennyi időt is tudsz rászánni. Szóval kérlek, menj. Segíts egy kicsit az otthoniaknak, akik már lassan egy éve erejükön felül dolgoznak, időt, kedvet, betegséget, energiát, semmit sem kímélve, hogy másoknak jobb legyen. Hogy azoknak, akiknek nincs, legyen. 

VálaszTovábbítás