Hírek

Rendtársaink kitüntetése

Január 21-én Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban adták át második alkalommal a Boldog Károly-díjakat, az utolsó magyar királyunk boldoggá avatásának 20. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat lezárásaként. Ez alkalommal heten kaptak kitüntetést, melyet Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök és Kovács Gergely, a Károly Király Nemzetközi Imaliga Magyar Tagozatának vezetője adott át.

Maurer Péter magisztrális lovag engedelmességben laudációjában elhangzott:

A szombathelyi Martineum Felnöttképző Akadémia igazgatója, egyetemi tanár, máltai lovag. Sokrétű tudását és tevékenységét szűkebb pátriája, a Nyugat-Dunántúl és a Szombathelyi Egyházmegye nevelési, oktatási és kulturális intézményeinek szolgálatába állította. 2011 óta dolgozik az ország első katolikus felnőttképző intézménye igazgatójaként. Közreműködik a Soproni Egyetem pedagógusképzésében, ahol andragógiát, pedagógusetikát és művelődéstudományokat oktat. Diákjai körében „legendásak az előadásai”. Mindemellett nincs olyan országhatáron is átívelő feladat az egyházmegyében, melyben ne lehetne a segítő közreműködésére számítani a zarándoklatszervezéstől Coreth Mária Terézia kanonizációs ügyének levéltári kutatásáig. Személyes mottója: „Mi a téglát hordjuk, a Jóistent hagyjuk építkezni."

Solymári Dániel magisztrális lovag méltatása:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok vezetője, máltai lovag. A Szeretetszolgálattal először önkéntesként került kapcsolatba a kétezres évek elején, majd 2010- től a szervezet főállású munkatársa, nemzetközi segélyprogramjainak koordinátora majd a szakterület vezetője. Irányítása alatt alakult ki a szervezet nemzetközi programjainak szakmai minősítése. Négy kontinensen dolgozott ember vagy természet okozta krízisek enyhítésében, nyomortelepeken és menekülttáborokban. Fő hivatásának a peremvidékek felzárkóztatását, a magukra hagyottak méltóbb életkörülményeinek megteremtését, valamit ezek képes, írásos reflexióját tekinti. Dolgozik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szociális kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottságában. Több rangos díj és szakmai elismerés kitüntetettje.

Az elismerésért Maurer Péter mondott köszönetet a díjazottak nevében. „A Gondviselő mindig adott a vészterhes időszakokban az emberiség számára olyan fáklyát, világító, utat- és példát mutató személyt, akik akkor tanúbizonyságot tettek, most pedig példaképként állnak előttünk hazaszeretetből és Isten iránti hűségből” – kezdte beszédét a Martineum igazgatója Boldog IV. Károlyra és Mindszenty József bíborosra emlékezve. Kifejezte, hogy a díjazottak vállalják, hogy a maguk lehetőségeivel a békét szolgálják, mint ezek a nagy példaképek is, azért dolgoznak, és tanúságot tesznek keresztény hitükről a mindennapokban akkor is, ha ezekért akkor és most sem jár elismerés.

Maurer Péter felidézte Mindszenty bíboroshoz és IV. Károlyhoz kötődő emlékeit: a nyolcvanas évek elején szüleivel meglátogatta a főpásztor sírját Mariazellben, és Boldog IV. Károly király halálának 100. évfordulóján meghatottan álltak a sírjánál Madeirán. Köszönetet mondott szüleinek azért, hogy megismerhette általuk a nem győztesek által írt történelmet is. A nagy elődökre utalva elmondta: „Kevésnek érezhetjük ilyenkor magunkat. De kérhetjük és kérjük is égi közbenjárásukat a világ sorsának jobbra fordulásáért.”

Szívből gratulálunk kitüntetett rendtársainknak!

Forrás: Magyar Kurír

Kép: Merényi Zita

vl

 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu