Hírek

2024 zarándoklat Máriazell-be

Bécs - Mariazell, október 5. Idén  a MMLSZ is részt vett a magyarok évi zarándoklatában Máriazellre.

Előző nap, péntek este a Collegium Pázmáneumban gyülekeztünk, és zarándoklatunkat egy közös Szentmisével kezdtük, melyet Varga János rektor máltai káplánunk mutatott be. Utána zarándok vacsorára hívott meg minket Janó atya.

Tizenegy rendtárs indult el szombat reggel a hegyek közé. Útközben megtekintettük az Annaberg-i gyönyörű “fekete” templomot. Az ünnepélyes szentmise 1 órakor kezdődött, melyet nagy örömünkre vezetö káplánunk, Martos Levente Balázs segédpüspök, celebrált, és Varga Janó atya is koncelebrált.

Martos Levente Balázs Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét választotta evangéliumként. „Boldog vagy, mert hitted – hangzik el Erzsébet szájából a látogatáskor. A hit a szív és a szellem hódolata, de egyben tetteket keres. Konkrét lépéseket, gyakran odaadást és áldozatot. Megilletődve idézem fel annak a sok-sok nemzettársunknak az emlékét, aki ezen a helyen családjukért, övéikért, népükért, a világ békéjéért könyörögtek. Nemcsak kőből épült, hanem lelki templomot akartak építeni. Kimondani a saját kötődésünket és történetünket csak bevezető ahhoz, hogy másokra is valóban tekintettel legyünk.  Ahogy itt Mariazellben mondják: a Magna Mater Austriae egyben Magna Domina Hungarorum és Mater Gentium Slavorum – Magyarok Nagyasszonya, Ausztria Méltóságos Anyja, Szláv Népek Anyja. Hogyan is lehetne mindannyiunké, ha nem lenne külön-külön egyikünké és másikunké? Éppen a mindannyiunk Teremtő és Gondviselő Istenébe vetett hit ösztönöz, sőt ad leginkább biztos alapot arra, hogy egyenlőségről, azonos méltóságról, egymást kiegészítő és gazdagító vonásokról beszélhessünk, s közben tiszteljük és egyszerű szívvel elfogadjuk a Teremtő törvényeit” – mondta szentbeszédében a püspök.

A Magyar Kurír részletes beszámolót hozott le az ünnepségről, amelyet ide kattintva lehet olvasni.

A Szentmise után közös keresztútra indultunk Balázs püspök atya vezetésével. Hazafelé betértünk egy vendéglőbe vacsorázni, és este mindenki fáradtan, de teli csodálatos élményekkel tért nyugovóra.

Másnap, vasárnap, Bécs belvárosába siettünk, ahol osztrák máltai rendtársainkkal közösen ünnepeltük a rendi szentmisét a Kärntner Strasse-i Máltai templomban. Itt is nyolc magyar rendtag volt jelen. Ugron Imre rendtársunk olvasta a könyörgéseket. Ezután pedig kávéra voltunk hivatalosak az osztrák nagyperjelség helységeibe, ahol sok kedves beszélgetésben, ismerkedésben volt részünk. Egy közeli étteremben ebédeltünk még közösen, majd mindenki ismét hazaindult. Felejthetetlen élmény volt, így együtt egy “triduum”-ot eltöltenünk és közösségünket ápolnunk, valamint a beszélgetésekben egymásra találnunk.

És Máriazell-hez nagyon is sok közünk van, így tehát szeretnénk jövőre visszatérni a Magyarok Nagyasszonyához, és mint Máltai lovagok és dámák jelen lenni a magyarok évi zarándoklatán. Aki már most tervezni szeretné részvételét: 2025. október 3.-5. Mi Ausztriában élő rendtársak sok szeretettel várunk jövőre mindenkit!

Kraetschmer Katalin De.H.D.
 
Fotók: Németh Ágnes; résztvevők.

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu