Hírek

Dupla esemény Kölnben

Szeptember 30-án délelőtt tartották meg a Máltai Lovagrend nemzetközi segélyszervezetének (Malteser International, MI), igazgatósági ülését, melyen a márciusban megválasztott magyar igazgatósági tag, Czirják Mariann is részt vett. A főtitkár beszámolt az előző negyedév eseményeiről, és elmondta, a héten Ugandába utazik, hogy áttekintse az ottani helyzetet. Utána az MI Biztonsági főtanácsadója és Digitalizációért felelős vezetője beszéltek a főbb feladataikról.

Délután a kölni Dómban mintegy 1500 máltai vett részt a német segélyszervezet, Malteser Hilfsdienst (MHD) 70 éves születésnapját ünneplő szentmisén, Őexc. Fra’ Alessandro de Franciscis nagyispotályos részvételével. Utána közösen ünnepeltek a meghívottak. A szervezet tevékenységének 70 évét bemutató kivetített képek között szerepeltek a zugligeti kelet-német menekült táborban készült fotók is 1989-ből. Az egykori tábor első vezetője, a müncheni Wolfgang Wagner is a résztvevők között volt, így sok év után újra találkozhatott vele Mariann, aki együtt dolgozott vele a nagy 1989-es bevetés folyamán.

A kölni esemény részletesebb leírása és fotógalériája ide kattintva látható a Rend központi honlapján.

Őexc. Fra’ Alessandro de Franciscis, nagyispotályos meghívására a Malteser International következő ülése Rómában lesz december 14-én.

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu