Hírek

Rádióriport a szatmárnémeti "máltai házról"

Az ukrán-román határ közelében lévő Szatmárnémeti sok szempontból különleges hely. A háború első hónapjaiban százakról kellett itt gondoskodni, akik Románián át terveztek Európa más országaiba eljutni. Ma is jönnek menekültek, csak kevesebben. A Szatmárnémetiben működő máltai szeretetszolgálatosok újra a saját feladataikra koncentrálhatnak. 80 hátrányos helyzetű gyerekről gondoskodnak minden nap. Úgy, hogy nem csak főznek, hanem mosnak is rájuk, és hetente egyszer mindenki fürdési lehetőséghez is jut. Itthoni ésszel nehezen elképzelhető, hogy ezek a gyerekek odahaza például heten laknak egyetlen kis szobában, a kályha füstje meg az ablakon távozik, ha fűteni kell.

De a "máltai házban" nem csak a testi, hanem a lelki szükségleteikről is gondoskodnak: szentmisével, közös énekléssel. És a nyolcvanakon túl vannak még több mint százan, akik önkéntesnek készülnek. Ők az utánpótlás. Van köztük olyan is, aki korábban a megsegített csoport tagja volt.

Mindezek mögött pedig szakmailag kiváló csapat áll: tanárok, szociálpedagógusok, szociális munkások, akik működtetik ezt az egész páratlan rendszert. Az épület egykor katolikus árvaház volt, államosították, majd a rendszerváltáskor visszakerült az egyház tulajdonában. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat díjmentesen használhatja, csak a fenntartásról kell gondoskodniuk. Fokozatosan lakták be az épületet. Többek  közt Hegedűs Gergővel, a ház vezetőjével, a szeretetszolgálat alelnökével hallható beszélgetés a műsorban.

A riport meghallgatható itt: https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=9&mev=2023&mho=08&mnap=23&mora=09&mperc=04


 

 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu