A szövetség alapítványa

A Jóisten vezetget, terelget, utat mutat...

Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy a sok megkeresés közt melyiket vállaljuk fel.

A B. család esete úgy kezdődött, hogy hosszabb időn keresztül egy teljesen ismeretlen hölgy többször kisebb-nagyobb összegeket utalt az Alapítványnak, részben mint adomány az Alapítvány céljaira, részben pedig - a legkülönfélébb miseszándékokra! Ostromoltam a bankot és a bankfelügyeletet, hogy adják meg az adományozó elérhetőségét, mert az általa megjelölt célokat az Alapítvány nem tudja teljesíteni. Banktitokra hivatkozva mindig elutasítottak. Végül 15.000.-Ft-ot visszautaltam az adományozónak és a közlemény rovatban megadtam a telefonszámom, kérve, hogy hívjon fel. Két nap múlva felhívott. Kiderült, hogy beteg testvére nevében járt el. Kellemes beszélgetés után váltunk el.

Október elején felhívott ismét. Vele szemben lakik egy nagyon rendes háromgyermekes család. Az édesapa tartós beteg, az édesanya munkahelye megszűnt, nem tudták fizetni a vízdíjat és ezért leszerelték a vízórát. Jelenleg ő biztosít nekik vizet, de ez télen nem lesz megoldható, nem tudnék-e segíteni?

Tekintettel a pozitív előzményekre, megszületett a döntés, hogy segítünk. Átutaltuk a szükséges összeget, másnap hívtak telefonon, hogy újra van víz és a család nagyon boldog.

Tíz nap múlva kétségbeesetten hívott telefonon a három gyermek édesanyja a szombathelyi bankfiókból: a CSOK és mindenféle kedvezménnyel hitelre megvásárolt ingatlanukat a Bank visszaveszi, mert nem fizették a törlesztő részleteket. Férje beteg, ő továbbra is munkát keres. Itt gyors döntés kellett. Gyorsan beszéltem az ügyintézővel, megállapodtam egy összegben, amivel meg tudom akasztani a ház visszavételét és néhány nap időt nyerni. A Kuratórium jóváhagyta, hogy a teljes hátralékot plusz egy havi törlesztőrészletet rendezzük, amennyiben biztosítva látom, hogy a további részleteket már tudják fizetni. Az édesanya folyamatosan munkát keresett, több interjún volt, érezhető volt, hogy tényleg akar dolgozni. Felhívtam egy rendtársunkat, aki jó helyi kapcsolatokkal rendelkezett: nem tudna-e segíteni. Tudott! Három nap múlva az édesanya elküldte a munkaszerződése másolatát, igazolva, hogy ezután fizetni tudják a havi törlesztést.

Október 25-én az alábbi emailt kaptam:

Tisztelt Máltai Lovagok Alapítványa!

Szeretnék köszönetet mondani a családom és jó magam nevében!!! Köszönjük, hogy támogattak minket ebben a nehéz helyzetben!!! Hiszen önök nélkül elvesztettünk volna mindent! Még akkor is, ha a világ minden kedves szavával szeretnénk értékelni, akkor is elmaradnánk, mert soha nem lehet tökéletes szó, hogy köszönetet mondjunk önöknek.

Köszönjük: B. család

 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu