Hírek

Nagymesteri Helytartó karácsonyi üzenete

Kedves rendtársak, önkéntesek és a Máltai Lovagrend támogatói világszerte!

az elmúló év sok kihívás elé állított bennünket. A már csaknem két éve sújtó pandémiás válság – társadalmi, gazdasági, pszichológiai és nyilvánvalóan egészségügyi következményeivel – továbbra is mindannyiunkat érint. Tagadhatatlan, hogy néha eluralkodik a csüggedés és a fáradtság. Mindannyian szeretnénk visszatérni a mindennapi életünkbe, felkarolni szeretteinket, félelem nélkül visszatérni szokásainkhoz. És mégis, még ma is olyan megszorításokkal élünk, amelyek kényelmetlenséget és társadalmi feszültséget okoznak.

Vannak, akik elveszítették családtagjukat vagy barátjukat, vannak, akik elveszítették a munkájukat, vannak, akiket elérte a betegség, és még hónapok után is szenvednek a következményektől, van, aki évek óta nem látta rokonait, van, akinek az életét fenekestül fel kellett fordítania, hogy gondoskodjék egy beteg szülőről. Mindannyiunkat megérintette ez a járvány. De a történelem arra is tanít bennünket, hogy a világjárványok részei az életünknek, és mindig is jellemeztek egyes történelmi időszakokat: a 14. századi pestistől a 20. század eleji spanyolnátháig.

A tudomány, lelkiismeretünkkel és felelősségtudatunkkal párosulva segít szembenézni a jelennel, és segít leküzdeni ezt a hatalmas kihívást. A tudományos közösség világméretű szövetsége elképzelhetetlen eredményeket hozott, és lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk a fényt az alagút végén.

Bár még mindig sok az ismeretlen – és a járványügyi adatok arra köteleznek bennünket, hogy továbbra is szigorúan és körültekintően tartsunk be minden megelőző intézkedést – a vakcinák kiosztása okot ad arra, hogy reménykedjünk, hogy a vírus erőszakossága fokozatosan gyengül. Ez csak akkor fog megtörténni, ha képesek leszünk segíteni a kevésbé gazdag országoknak is azzal, hogy oltóanyagokkal látjuk el őket, és támogatjuk őket oltási erőfeszítéseikben.

Karácsony alkalmával őszintén köszönetet mondok mindazoknak, a Máltai Lovagrend tagjainak, önkénteseinek és minden munkatársának, akik az év során ismét elkötelezettségről és odaadásról tettek tanúbizonyságot a bonyolult és olykor drámai helyzetekben.

Dicséretes az a munka, amelyet a világ minden szegletében rászoruló embereknek nyújtott segítség és segélynyújtás terén végeztek. Csodálom a Rend számos szervezete által végrehajtott társadalmi-egészségügyi projektek szakmaiságát és szervezési kapacitását. És mélyen megérintett az emberség, amit azok szemében látok, akik a Rend szellemében kezet nyújtanak felebarátjuknak.

A világ gyorsan változik, de büszkén mondhatom, hogy a Máltai Lovagrend munkájának alapját képező értékek és elvek érintetlenek és szilárdak maradnak.

Karácsony lehetőséget kínál arra, hogy emlékezzünk Krisztus bizonyságtételére; arra ösztönöz bennünket, hogy ébresszük fel szívünket; és mindenkit felhív arra, hogy a béke és az igazságosság emberei legyünk. Ebben a nehéz időszakban a Máltai Lovagrend nem téveszti szem elől az emberiséget sújtó sok egyéb csapást sem, a szegénységtől, a társadalmi kirekesztésen át, az elhanyagolt betegségekig; nem szűnik meg elkötelezettsége a rászorulók támogatása és vigasztalása iránt.

Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek, abban a reményben, hogy 2022 valóban az újjászületés éve lesz.

 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu