Hírek
Elérte célját a jótékonysági koncert
Budapest, december 5. Háromszázhatvanezer forint került az ingyenes koncert után a kihelyezett adománygyűjtő dobozokba, ezért megvalósulhat a Máltai Mentőszolgálat budapesti rohamkocsija gyermekellátáshoz szükséges speciális felszerelésének teljes megújítása. Köszönet minden nagylelkű adományozónak!
Megtelt december 5-én este a budapesti Fő utcai Szent Ferenc Sebei templom a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett adventi jótékonysági koncertre. A Semmelweis Egyetem két fiatal orvosa, Dr. Tóth-Vajna Gergely és Dr. Tóth-Vajna Zsombor – orgonaművészek is mindketten-, Ács Gabriella énekművésszel közösen többek között Händel, Mozart, Bach és Liszt műveiből klasszikus zenei programot állítottak össze.
A templom orgonája és akusztikája is kiválóra vizsgázott – erről a mellékelt hangfelvételen mindenki maga is meggyőződhet. Ács Gabriella énekművész pedig szemfülesen megtalálta az orgonakarzat rácsán az egyetlen alkalmas ablakszerű nyílást, onnan áradt szét csodálatos hangja a nagyszerű térben. A koncert – azon túl, hogy jótékony célt szolgált – elgondolkodtató, szép élmény volt. Megérezhették a jelenlévők, hogyan hatott a hit, a spiritualitás a legjobb zeneszerzőkre a barokktól a bécsi klasszikán keresztül egészen a romantikáig. A hallgatóság számára az adventi várakozás, lelki felkészülés része lett ez az este.
A hangfelvételt ide kattintva lehet elérni.
A hangfelvételen található zeneszámok, sorrendben:
W.A. Mozart: Ave Verum
G.F. Händel: Air a Vízi zenéből négy kézre
G.F. Händel: Ombra mai fu a Serse című operából
J.C. Bach: Allegro az A-dúr szonátából négy kézre
C. Franck: Panis Angelicus
W.A. Mozart: Induló és Sarastro áriája a Varázsfuvolából négy kézre
G. Fauré: Pie Jesu
J.S. Bach: Air a D-dúr zenekari szvitből négy kézre
Liszt F.: Ave Maria
J.C. Bach: Rondó az F-dúr szonátából négy kézre
C. Gounod – J.S. Bach: Ave Maria