Hírek

Kalózok a fedélzeten

 Karácsfalva, 2018 június 22.  Verőfényes napsütötte délután volt, amikor június 18-án vitorlát bontottak a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat „kalózai” és elindultak a Karácsfalvai Szojka Sándor Görögkatolikus Líceumba, ahol kezdetét vette a nagy kaland. A több mint ötven főből álló csapat nagy izgalommal foglalta el szálláshelyét.

A Máltai Ifjúsági és Mozgáskorlátozott tábor Szentmisével vette kezdetét, amit Rácz István római katolikus plébános celebrált. „Szóljon ez az együtt töltött hét a szeretetről, egymás hibáinak elfogadásáról és a megbocsátásról!” – mondta búcsúzóul az atya.

A vacsorát követően megalakultak a kalózcsapatok, akik elkészítették saját zászlajukat, hajóorraikat és bemutatkozó verseiket, énekeiket. Mindenki szorgosan dolgozott, majd megfáradtan tértek nyugovóra.

Másnap reggel az iskola rádiója ébresztette a táborlakókat. A reggeli után bemutatkozott a Máltai kalózok, a Tengerek urai és az Arany cápák csapata. Hajóra szálltak és Demény István világutazó idegenvezetésével ellátogattak Hawaii szigetére. A fényképes beszámolót rendkívül érdekesnek találták a gyerekek, és számos kérdést tettek fel a témával kapcsolatban.

Délután a kalózcsapatok megkapták azokat a kincses dobozokat, amikbe a hét folyamán a csaták során szerzett arany, ezüst és fa garasaikat gyűjthették. Minden csapat saját kalózkendővel, valamint lemosható tetkókkal gazdagodott.

A szerdai nap a harcokról szólt. Már reggel több játékban csaptak össze a csapatok. Demény István ezúttal Borneóba vitte el a táborozókat. Ebédre megérkeztek a sajtó képviselői, akik betekinthettek a kalózok életébe. A délután folyamán mozgáskorlátozott vetélkedőkön, íjászversenyen és medencés fürdőzésen vettek részt a csapatok. Az estét Sodró együttes előadása és Táncháza színesített, melynek keretében Szilágyi Nóra és Jakab István vezetésével ropták a gyerekek a népi táncokat, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatott.

Csütörtökön egész napos kirándulás vette kezdetét. A táborozók már reggeli után buszokkal indultak Vucskómezőre, hogy megnézzék Kárpátalja egyik különleges természeti jelenségét, a négy-hat óránként feltörő hideg vizű gejzírt. Délben értek oda, megebédeltek, a patakban sétáltak, gátat építettek, és már készültek továbbindulni, amikor végre kitört a gejzír. Örömtapsban és ujjongásban törtek ki a fiatalok, mert azt hitték, lemaradnak a csodás jelenségről. Ezután boldogan vették útjukat az őzikesimogató felé. Hatalmas élményt jelentett a gyerekeknek, hogy megérinthették, megetethették az állatokat. Mivel mindenkit kifárasztott az utazás, jót tett a testnek és a léleknek a Bunda Rita és Bunda Szabolcs által vezetett csendes, gitáros, éneklős este.

A pénteki napon sem volt kalandokban hiány. Nagy János budapesti kenus tartott bemutatót a sportágról, aminek folyamán a táborlakók a medencében sajátíthatták el a kenuzás fortélyait. Míg az egyik csapat a medencés programon vett részt, addig a többiek lovaglással töltötték az időt.

Ezt követően Lőrinc P. Gabriella, Csornyij Dávid, Marcsák Gergely és Shrek Tímea vitte el kalózainkat a mesék világába. Izgalmas történetekkel, versekkel és énekekkel szórakoztatták a gyerekeket. Délután az ArtTisza Művészeti Egyesület képviseletében Szimkovics Okszána és Szilágyi Sándor tartott kézműves foglalkozásokat. Az estét Homoki Bálint vezetésével a „tábortüzet közösen meggyújtó” csapatjáték zárta.

Szombaton a reggelit követően a csapatok felolvasták a hét folyamán írt kalóznaplóikat, amelyek igazán különlegesekre sikerültek. Az eredményhirdetés után a kalózok kincskeresésre indultak. A kincses ládák plüss játékokat, könyveket és palackpostát tartalmaztak. Miután megtalálták azokat, a kalózkapitányok feladata volt a zsákmány tisztességes elosztása. A csapattagok máltai érmet és kitűzőt is kaptak. A tartalmas ebédet követően a fiatalok szomorúan vettek búcsút társaiktól, hajóra szálltak, és elindultak haza.

Nagyon szépen köszönjük a magánszemélyeknek, a Magyar Máltai Lovagrend tagjainak, és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, akik támogatásából és munkájával megvalósulhatott ez a csodálatos hét, ahol az egészséges és mozgáskorlátozott gyerekek között életre szóló barátságok születtek!

Bence Marianna, a BJMSz munkatársa.

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu