Order of Malta

A Szent János Lovagrend, később Máltai Lovagrend, magyarországi fénykora a XII–XVII. századig terjedt.

Szent István király keresztény államalkotása után egy évszázad sem telt el addig, midőn a Rend magyar kapcsolatainak első okirati emléke 1137-ben felbukkant. 1147-ben átvonultak Magyarországon a Szent János Lovagrend és a Templomosok németföldi és nyugateurópai lovagjai, a második keresztesháborúba vonulás alkalmából. Pár évvel később mind a két rend gyökeret eresztett Magyarországon. Az első magyar johannita rendház – a székesfehérvári – 1162-ben már készen állt, II. Géza király és özvegye, Euphrozina jóvoltából, és a rendházhoz ispotály is tartozott. A magyar zarándokok és lovagok többszörösen dokumentált szentföldi megjelenésével csaknem egy időben létesültek hazánkban johannita ispotályok, rendházak és egyéb intézmények. A Szent János Lovagrend magyar tartományának jelentőségét tükrözi, hogy II. Endre király és utána minden Árpád-házi király és herceg a Rend donátusa volt. Az aranybulla hét eredeti példánya közül a másodikat a Johannitáknál – vagy másik korabeli nevükön, a Jánoslovagoknál - helyezték letétbe. Részt vettek IV. Béla oldalán a Muhi csatában, ők döntötték el a Csák Mátéval vívott 1312. évi rozgonyi csatát Károly Róbert javára, részt vettek Nagy Lajos nápolyi hadjárataiban. Hunyadi Jánossal harcoltak törökellenes hadjárataiban és részesei voltak a nándorfehérvári győzelemnek. Támogatták Mátyást királlyá választásában. A XV. században több mint 40 házuk volt, csak a Dunántúlon 20. (Lásd csatolt térkép). Ezeknek részét a templomosok feloszlatása után kapták birtokba, így 1336-ban a fontos tengerparti Vrána erődjét, amely 1409-ig a magyar és szlavóniai jánoslovagok központja lett.

A Rend lovagjai és tagjai a magyar történelem első évszázadai dicsőséges és nehéz, tragikus eseményeinek elkötelezett, önfeláldozó és felelősséget vállaló résztvevői.

A török hatalmi terjeszkedés első hazai felismerői is „rhodoszi vitézek” voltak. Mohács után sorban veszítették el váraikat és rendházaikat, így 1543-ban a székesfehérvárit, és az utolsó hazai perjelség 1576-ban be kellett, hogy zárja kapuját Sopronban. A XVII. század során csak egyetlen magyar lovag tartotta a pislákoló fáklyát.

Három évszázad telt el úgy a magyar máltaiak történetében, ezt a „címzetes nagyperjelek” korának nevezik, hogy bár magyar máltai lovagok a különböző, osztrák. vagy cseh nagyperjelségekben léteztek, de a Rendnek önálló intézménye, szerve magyar földön nem volt. III. Károly társadalomegyenlítő korától a Rend hazai felújítása újból napirendre került. Mária Terézia „Magyar és Cseh Királynő”, a birodalmi központból a dunai térség súlypontjára váltó helyes politikai konceptusa keretében, a Prágai Nagyperjelséget tette a Rend központjává. Itt vették fel és tartották nyilván a magyar származású máltai lovagokat is.

Csak a XIX. század derekának mélyülő társadalmi barázdálódása szüntette meg a Prágai Nagyperjelség rendi központiságát. A székhely 1881-től fokozatosan, majd az 1920-as felbomlástól kezdődően végképp Bécsbe került, mint Osztrák Nagyperjelség. A Máltai Rend 1576 óta megszűnt Magyar Tartománya pedig az 1928-ban alakult Magyar Máltai Lovagok Szövetségében (MMLSZ) éledt új életre.