Hírek

Felújították és megáldották a közös magyar sírboltokat Rómában

2018 február 10. Felújították és megáldották a Róma központi temetőjében, Veranóban található három magyar sírboltot. Németh László olaszországi magyar főlelkész kezdeményezésére, a Római Magyar Nagykövetség finanszírozásával megtisztították a sírköveket, pótolták a hiányzó feliratokat, rendezték környezetüket, valamint tisztázták a kezelői jogokat.

A Római Magyar Egyházközség és az akkor emigrációban működő Magyar Máltai Lovagok Szövetsége az 1960-as években vásárolt kettős sírhelyet a temetőben. Az egyik sírbolt a Rómában élő magyar máltai lovagoké lett, a másikba temetkeznek azóta is római magyarok. A máltai lovagok sírboltját eddig Dr. Rabi József római rendtag kezelte, aki ezért külön meleg köszönetben részesült a megemlékezés során.

A február 10-i bensőséges ünnepségen a római közösség és magyar intézmények, valamint a MMLSZ elnöke és kancellárja, együtt emlékeztek meg az elhunytakról. 

Szabadhegyi Kristóf MMLSZ elnöke beszédje itt olvasható.

A Bonum TV beszámolt az ünnepségról. Adását ide kattintva lehet megnézni. 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu